
Semmelweis-nap – Hétfőn zárva lesznek a rendelők és a patikák
Hétfőn ügyeleti rend lesz az egészségügyi ellátásban, így a háziorvosi és a kórházi ellátásban is.

Hétfőn ügyeleti rend lesz az egészségügyi ellátásban, így a háziorvosi és a kórházi ellátásban is.

A kommüniké szerint a nyár második felében kezdődik az épület felújításának második üteme.

A modern kor legpusztítóbb influenzája, a spanyolnátha már akár két évvel a járvány 1918-as kitörés előtt is létezhetett.

A szakember szerint nagy problémát okoz, hogy a betegek körülbelül 50 százaléka nem használja rendszeresen az asztmagyógyszereit. Május első keddje az asztma világnapja.

Minden szív, amit a világon eddig nyomtattak, amennyire tudjuk, szintetikus anyagból volt, de nem magából a páciensből.

A látogatók biztonsága érdekében 23 helyszínen összesen 56 eszköz használatát kellett ideiglenesen megtiltani. 18 élményeszköz esetében már pótolták a hiányosságokat, azok így újra üzemelhetnek.

A Vadaskert az ország egyik legnagyobb ambuláns kapacitással bíró közfinanszírozott ellátást biztosító intézménye, mely szakszerű ellátásr nyújt családoknak és gyermekeknek.

Az elmúlt években a kormányzat számos olyan intézkedést tett, amelynek köszönhetően nőtt a védőnői hivatást választók megbecsültsége

Az ember megváltoztatja a környezetet, hogy jobb legyen neki, közben a változások sok állatfajnak sokféleképpen ártanak, egyebek mellett rákot idézhetnek elő bennük.

A tél végére elfogynak vitamintartalékaink, ezért alakul ki a tavaszi fáradság, amit az erős hőmérséklet-különbség és a megemelkedett UV-sugárzás is súlyosbíthat.

Az első magyarországi tüdőátültetésen átesett Máté Dorka beszél skype segítségével a Semmelweis Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

Az Unióban 29, míg a magyar nők átlagosan nem sokkal 28. életévük betöltése előtt szülik első gyermeküket.