
Egy százalékot meghaladó pluszban zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék
A jegybanki gazdaságélénkítő intézkedések reményében 1 százalékot is meghaladó emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.

A jegybanki gazdaságélénkítő intézkedések reményében 1 százalékot is meghaladó emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.

A tudósok dolgoznak a koronavírus elleni vakcinán, „talán lesz gyógymód” – jelentette ki Donald Trump.

A törvényjavaslat nem csupán az ízesített elektronikus cigaretták, hanem más ízesített dohányipari termékek, köztük a mentolos cigaretták forgalmazását is betiltja.

A demokraták dél-karolinai előválasztásán Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke győzött.

Bernie Sanders vermonti szenátor megerősítette vezető szerepét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok körében.

A szerda esti vita igazi győztese Donald Trump volt, mert aggodalmaim szerint jó úton vagyunk, hogy olyan elnökjelöltet állítsunk, aki nem tud győzni novemberben.

Nevadában szakértők attól tartanak, hogy az iowaihoz hasonló kaotikus helyzet alakul ki a szavazatok összeszámlálásakor.

z Egyesült Államokban az influenzás tünetekkel ápolt betegekre is kiterjesztik a koronavírus-tesztet.

Az Egyesült Államokban a Republikánus párt iowai hétfői jelölőgyűlésein (caucus) Donald Trump elnök lett a győztes a szavazatok 96,6 százalékával.

Az Egyesült Államokban azonosították a negyedik koronavírusos esetet. A beteg nemrégiben tért vissza a kínai Vuhanból, jelenleg kórházban ápolják.

Az Egyesült Államokban újabb feltételezett koronavírusos fertőzéses esetet vizsgálnak.

A megbékélésről és a fajgyűlölet elleni harcról mondott beszédekkel emlékeztek amerikai politikusok ifjabb Martin Luther Kingre hétfőn.