Kozma Imre: advent azt erősíti, hogy szükségünk van egymásra
A koronavírus-járvány idején megélt advent elmélyítheti bennünk azt, hogy szükségünk van egymásra.
A koronavírus-járvány idején megélt advent elmélyítheti bennünk azt, hogy szükségünk van egymásra.
Gazdag programmal várta a híveket, valamint Oroszlány és környékének lakosságát október 12-16. között az oroszlányi Munkás Szent József plébánia.
Felújították a kiszombori körtemplomot, a magyarországi román kori építészet egyik kiváló alkotásátA megszépült épületet vasárnap hálaadó szentmise keretében adják át.
A Magyar Katolikus Egyház vasárnap tartja országszerte a péterfillérek gyűjtését a templomokban.
A reformáció hónapját lezáró hagyományos megemlékezést október 31-én rendezik meg Budapesten, a Reformációi Emlékparkban, a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán.
Jótékonysági előadást tartott a Versbarátok köre a miskolctapolcai Sziklakápolnában.
Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját.
Az oktatási célokat is szolgáló piarista rendházként működő épületben az államosítás után 1948-ban alakították ki a kollégiumot, amelyet 1992-ben kapott vissza a rend.
Alkonyati zsolozsma keretében helyezik el ma délután Debrecen új görögkatolikus templomának alapkövét.
A felújításon dolgozó építészekből, szakértőkből és helyi képviselőkből álló szervezet csütörtöki ülése után a francia elnöki hivatal jelezte, hogy Emmanuel Macron „magáévá tette azt a meggyőződést”, hogy eredeti formájában történjen a helyreállítás.
A Szent Péter tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilikához vezető lépcsősor tetejéig haladt az idei nagypéntek este a római keresztút.
A 2020. szeptember 13-tól 20-ig tartó kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz.