
Templomokat, kápolnákat újított fel a pécsi katolikus egyházmegye
A Duna-parti településen megújult a plébániaépület is, a többi között 14 fős szálláshely és akadálymentesített szociális blokk épült.

A Duna-parti településen megújult a plébániaépület is, a többi között 14 fős szálláshely és akadálymentesített szociális blokk épült.

A reformáció hónapjának mottója idén a Pál apostol rómaiaknak írt leveléből vett idézet: „egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint”.

Az egyházak javára tett 1 százalékos szja felajánlást 2018 óta mindaddig automatikusan figyelembe veszi az adóhatóság.

Az emlékező ünnepségek egyébként az egész magyar rendtartományban zajlanak, egy közös szervezésben, Szlovákiától Magyarországon át Romániáig.
Jeruzsálemben az 5. században már megemlékeztek az ünnepről, amelyet Dormitio sanctae Mariaenek, azaz „a Szentséges Szűz elszenderülésének” neveztek.

A jászvásári püspökséghez tartozó nyolc moldvai megyében – a püspökség honlapján közölt adatok szerint – 206 ezer római katolikus hívet tartanak számon.

A horvátországi magyarság által használt egyházi épületek védelmére és tatarozására tekintélyes összeget sikerült kieszközölni a horvát állami forrásokból.

A Szentháromság-templom szentelésére a 777.évben került sor 2018-ban.

A romániai katolikusok között többségben lévő magyar hívőket szombaton, a közösség legjelentősebb zarándokhelyén, a csíksomlyói hegynyeregben keresi fel a pápa.

A húsvéti ünnepkörrel Krisztus kereszthalálára és feltámadására emlékeznek a keresztények. A keresztény hagyomány szerint Jézust nagypénteken feszítették keresztre és vasárnap hajnalra támadt fel.

A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, amelynek fénye a feltámadt Jézus Krisztust jelzi, aki új reményt ad az embernek.

Nagypénteken még a harangok is hallgatnak, ezen a napon a keresztények Jézus elítélésére, halálára és temetésére emlékeznek.