
Megérkezett Budapestre a Shanghai Airlines első járata Kínából
A kínai turisták fontos látogatói Magyarországnak, az elmúlt évben 256 ezren érkeztek, 12 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

A kínai turisták fontos látogatói Magyarországnak, az elmúlt évben 256 ezren érkeztek, 12 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

A takarékszövetkezeti bankkal kötött pártoló tagsági megállapodás megújítása további támogatást nyújt a Tej Terméktanácsnak és a tejszektor szereplőinek, hogy az előttük álló feladatokat hatékonyabban végezhessék el.

A találkozó legfontosabb témája az oktatási együttműködés volt.

Együttműködési megállapodást írt alá pénteken dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és a Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. vezetősége arról, hogy a város és a

A magyar delegáció a Tesla céggel a Maygarországon történő elektromos kamionok bevezetéséről tárgyalt az Egyesült Államokban.

A programra húsz olyan egyetemistát választottak ki, aki főleg társadalom- és politikatudományi érdeklődésű, és nyitott arra, hogy ezekről a témákról tartson és hallgasson előadásokat.