Szaporodnak az építőipari cégek
Az Opten szerint az ágazati kockázatok közül kiemeli, hogy az építőipar általában nagyon érzékenyen reagál a gazdaság hullámzásaira.
Az Opten szerint az ágazati kockázatok közül kiemeli, hogy az építőipar általában nagyon érzékenyen reagál a gazdaság hullámzásaira.
A legtöbb cég, összesen 192 265 tavaly Budapesten működött, a második helyen pedig Pest megye áll 75 643-mal, ezeket Bács-Kiskun megye követte 19 007 céggel.
Az MTI által megkérdezett cégvezetők főként az operatív programoknak és a lakástámogatásoknak tulajdonították a 2019-ben elért kedvező eredményeket.
Koji László közölte: az ágazat teljesítménye idén 25 százalékkal haladta meg a tavalyit, ami magasabb értéket jelent, mint a recesszió előtti utolsó jó év.
A külföldön élő, magyar építőipari szakemberek hazahívó kampányában arról tájékoztatták az érdekelteket, hogy a mostani magyar építőipar már nem az, ami volt
Az áremelési szándék az iparban és a kereskedelemben jelentősen erősödött, az építőiparban és a szolgáltató szférában viszont kissé gyengült.
Tizenöt hónappal ezelőtt a magyar és a német ipar teljesítménye elvált egymástól: a magyar kimagaslóan jól szerepel, míg a német nem.
A harmadik negyedévben lassulás érzékelhető a magasépítési piacon, ezt támasztja alá, hogy az építőanyagok közül az égetett tégla és az építőkémiai termékek, valamint a műanyagalapú
Az egyik legnagyobb kihívás a szakképzés átalakítása, mivel egyre kevesebb fiatal választ építőipari szakmát – mondta az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn az
Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 49,8 százalékkal nőtt, a mélyépítési szerződéseké 25,6 százalékkal csökkent.
Romániában 27 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte kedden a román országos
Folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítését és hatékonyságának növelését segítő támogatási program, a 3 milliárd forintos keretösszegre szerdától pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások – mondta