
Petőfire emlékeztek az év első napján Marosvásárhelyen
A beszédek után a jelenlevők Petőfi-dalokat énekeltek, majd a magyar és székely himnusszal, illetve koszorúzással ért véget a megemlékezés.

A beszédek után a jelenlevők Petőfi-dalokat énekeltek, majd a magyar és székely himnusszal, illetve koszorúzással ért véget a megemlékezés.

A Magyar Közlöny december 27-i számában megjelent döntések értelmében számos erdélyi szervezet, intézmény, egyház részesült többlettámogatásban.

A mostani munkálatoknak az a céljuk, hogy az eredetinek megfelelően állítsák vissza, újítsák fel a külső és belső felületeket.

A színpadon egyszerre húsz pár táncol, így az előadások rendkívül látványosak és dinamikusak.

A kenyereket ezúttal is a Kárpát-medencei Magyarok Kenyere-program keretében a Bihar megyei magyar gazdák által felajánlott búzából készítették el.

A jászvásári püspökséghez tartozó nyolc moldvai megyében – a püspökség honlapján közölt adatok szerint – 206 ezer római katolikus hívet tartanak számon.

Tusványoson kedden tárlat nyílik a Plugor Sándor grafikus- és festőművész emlékére a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban.

Autonómiára kell nevelni a gyerekeinket, hogy az ő életükben Krisztus legyen a király, és ne a vágyaik, félelmeik, kishitűségük, reménytelenségük, rosszindulataik vezessék őket, hanem a szeretet.

Közel 5000 határon túl élő gyerek érkezik az ünnepségre.

A négy napos nemzeti program csúcspontja pünkösd szombatján az 500 ezer zarándokot vonzó csíksomlyói búcsú, a Mária-ünnep.

Nincs kedvenc és nincs nemszeretem-szerep. Soha nem vágytam szerepre, arra viszont igen, hogy meglássam a nevem a következő darabban kiírva egy adott szerepre, egy adott karakterre, mert az kihívás volt.

A romániai Székelykeresztúron működik a Pipacsok Néptáncegyüttes. Európai országokon kívül felléptek már az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában és Argentínában is.