
TRIANON 100 – Egységesen emlékezik az erdélyi nemzeti oldal
Három szervezet képviselői kis létszámú csoportokban helyezik el koszorúikat az Erdély-szerte megtalálható, jelentős nemzeti emlékhelyeknél.

Három szervezet képviselői kis létszámú csoportokban helyezik el koszorúikat az Erdély-szerte megtalálható, jelentős nemzeti emlékhelyeknél.

A vállalkozó elmondta, sikerükhöz nagyban hozzájárul az is, hogy az egész család kiveszi a részét a munkából. Adrianna, Péter lánya az ügyintézést vállalta.

Több száz éves leletre bukkantak Erdélyben, Sepsiszentgyörgy egyetlen középkori műemlék-épületének felújítása közben.

Az RMDSZ javaslatára nemcsak a kis- és középvállalkozásokat, hanem minden céget és magánszemélyt érint az intézkedés. A moratóriumot kérvényezni kell.

Kedd délelőttig még nem jelentkezett magyar anyanyelvű matematika tanár a felkérésre, ezért továbbra is keresik azokat a számtantanárokat.

A meteorológusok szerint vasárnap estétől a szélfúvás fokozottan megerősödik az ország legnagyobb részében, 55-70 kilométer/órás sebességgel fog fújni.

Interjúnk Molnár Levente miskolci vendégszereplése alkalmából készült.

Sebestyén Aba az utóbbi években leginkább rendezéseivel került az érdeklődés középpontjába, noha számára a színészi lét jelenti az első és örök szerelmet.

Két baleset is történt az elmúlt órákban Hargita megyében: rádőlt egy fa egy kisbuszra Szentegyháza közelében, egy teherautó vezetőfülkéjére is zuhant egy kidőlt fa.

Kolozs megyének korábban is volt olyan magyar alprefektusa, aki nem a magyar érdekképviselet támogatásával jutott tisztségbe.

Az eseményen bemutatják a Homoródmenti énekeskönyv című, Molnár István rendezte dokumentumfilmet.

Az Ady Endre Társaság szervezésében sorra kerülő ünnepségsorozat keretében a Nemzeti Összetartozás Évének jegyében zajlanak majd a programok.