
Rövidpályás úszó Európa-bajnokság – Rajt huszonhárom magyarral
Az előfutamok közép-európai idő szerint 10.30 órakor kezdődnek, míg a döntőket 18 órától rendezik.

Az előfutamok közép-európai idő szerint 10.30 órakor kezdődnek, míg a döntőket 18 órától rendezik.

Egyéniben és csapatban is magyar aranyérem született a kopogós pingpong Európa-bajnokságon Budapesten.

Bulgária ugyan mögöttünk áll a világranglistán, de erős csapatról van szó, amely saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk.

A szövetségi kapitány, Marco Rossi a képességbeli hiányokról, míg Sallai és Baráth az elkövetett hibákról beszélt.

A mintegy ezerfős Sporthallen Zuidben a magyarok már a nyitónegyedben nyolc ponttal elhúztak, ám a folytatásban hat perc alatt mindössze négy pontig jutottak, így az ellenfél 23-23-nál kiegyenlített.

A Puskás Aréna kapuit 16 órakor nyitják meg, a magyar szövetség azt kéri a szurkolóktól, hogy az ünnepség 17.30-as kezdése miatt érkezzenek korán.

A jövő tehetségeinek felfedezése és kinevelése ugyanis a kormány támogatása nélkül nem biztosítható-tette hozzá a világbajnok.

A nyíregyházi rali Eb futam történéseiről az M4 Sport napi összefoglalókkal és háttér-információkkal is jelentkezik majd.

A magyar labdarúgó-válogatott amennyiben november 19-én győzni tud Cardiffban a Wales elleni Eb-selejtezőn, kijut a 2020-as kontinensviadalra.

A 3-0-s győzelem után Horvátországnak minden esélye megvan arra, hogy kijusson a jövő évi kontinensviadalra.

Az Eb-selejtezőcsoportjában harmadik helyen álló magyar válogatott csütörtökön 20.45-től a vb-ezüstérmes horvátok vendége lesz a spliti Poljud Stadionban.

A magyar válogatott csütörtökön 20.45 órától Horvátország vendége lesz Splitben, majd három nappal később 18 órától fogadja Azerbajdzsánt.