
El-selejtező – A Fehérvár megismételheti 2012-es bravúrját
A selejtezősorozatban a Fehérvár már három, míg a Standard Liege két párharcon van túl, mindkét gárda alaposan megszenvedett ellenfeleivel.

A selejtezősorozatban a Fehérvár már három, míg a Standard Liege két párharcon van túl, mindkét gárda alaposan megszenvedett ellenfeleivel.

A Balatonfüred után a Gyöngyös sem jutott a csoportkörbe a férfi kézilabda Európa-ligában.

A Sevilla FC vezetőedzője szerint csapatának a legjobbját kell nyújtania ahhoz, hogy versenyben legyen a Bayern Münchennel.

A Budapest Honvéd hazai pályán 2-0-ra kikapott a svéd Malmö csapatától.

A Honvéd játékosa a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában játszott Budapest Honvéd-Inter Turku (finn) mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A tréner rámutatott, gólok kellenek a továbbjutásukhoz, ezért igyekeznek a lehető leggyorsabban gólt szerezni.

A székesfehérváriak honlapjánakhíre szerint a 37 éves szélső októberben műtött térde nem jött rendbe, ezért döntött pályafutása befejezése mellett.

A Ferencváros csak győzelemmel folytathatja szereplését tavasszal – erre magyar csapat legutóbb 16 éve volt képes.

Várnából busszal utaznak egészen Razgradig, ahol a csütörtök esti összecsapást is játsszák a Ludogorec ellen az UEFA EL utolsó fordulójában.

„Voltak olyanok, akik búslakodva érkeztek az öltözőbe, de ahogy a mester, úgy én is azt mondtam a csapatnak, hogy erre a teljesítményre büszkék lehetünk” – értékelt Lovrencsics Gergő csapatkapitány.

A Ferencváros-Espanyol találkozó 18.55-kor kezdődik a Groupama Arénában, ahol a magyar bajnoknak legalább döntetlent kell elérnie.

A második számú európai kupasorozat H csoportjából a tízpontos Espanyol már a 32 közé lépett, a második továbbjutó helyért a Ferencváros a Ludogoreccel harcol.