
Látványos programokkal ünnepel Bács-Kiskun vármegye
Március 15-én vármegyeszerte megünneplik az 1848-as forradalom és szabadság kitörését.

Március 15-én vármegyeszerte megünneplik az 1848-as forradalom és szabadság kitörését.

Négy év kihagyás után ismét felvonulnak Székelyföld autonómiájáért.

Kerek születésnapot ünnepel a Miskolci Szimfonikus Zenekar, vezetőjük mesélt a tervekről.

A népszerű színművész ezúttal rendezőként és szereplőként is megmutatja magát.

Madách Imrére emlékeznek születésének 200. évfordulója alkalmából pénteken Balassagyarmaton. A megyei Madách-ünnepségen átadják a Madách-díjakat is.

Carter amerikai elnök döntése alapján 1978. január 5-én elnöki különgéppel érkeztek Ferihegyre a magyar koronázási jelvények.

Budapesten, a Mátyás-templomban ingyenes koncerttel ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját a miskolci Reményi Ede Kamarazenekar.

124 éve indult el az első villamos Miskolcon. Kiállítást rendezett az összes jelenlegi és korábban használt járművéből a Miskolc Városi Közlekedési Zrt

Látványos gálakoncert nyitotta a – Magyar Tavak Fesztiválja elnevezésű rendezvény zászlóshajójának számító – Tisza-tavi Fesztivált.

Retró szerelvény jár Budapest és Miskolc között az InterCity-közlekedés 1991. júniusi elindulásának 30 éves évfordulója alkalmából

Sinatra, Armstrong és a magyarok – Szulák ismét belecsap a jóba!

A Padlás igazi sikertörténet, csak a Vígszínházban egymillió néző látta. Nemrég már az 1000. előadás is megvolt