
Eszmecsere a Nagybánya tájképfestő telepről
A látogatók tájékoztatták a püspököt a gyűjtemény helyzetéről, a vele kapcsolatos elképzelésekről és további teendőkről, az idei tábor megszervezéséről és egyéb kihívásokról.

A látogatók tájékoztatták a püspököt a gyűjtemény helyzetéről, a vele kapcsolatos elképzelésekről és további teendőkről, az idei tábor megszervezéséről és egyéb kihívásokról.

Országszerte megünneplik a tanítók napját, és több rendezvényen felidézik a 150 éves állami magyar nyelvű tanítóképzést.

30 éves lesz idén a KMKSZ. A Szervezet kulturális programokkal is próbálja gazdagítani a kárpátaljai magyarság életét, ezzel is erősítve nemzeti öntudatát

Zenés történelmi játékkal emlékeznek a pákozdi csata 170. évfordulójára az 1848-as ütközet helyszínén és időpontjában.

A Vadaskert az ország egyik legnagyobb ambuláns kapacitással bíró közfinanszírozott ellátást biztosító intézménye, mely szakszerű ellátásr nyújt családoknak és gyermekeknek.

Áder János államfő részvételével Visegrádon felavatták Görgey Artúr honvédtábornok bronz mellszobrát.

170 éve alakult meg a Magyar Honvédség, az évrodulót programsorozattal, előadásokkal, kiállításokkal ünneplik.

Egész éves programsorozattal ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV), amely szombaton, a sorozat részeként Óbudán várja nyílt nappal a fővárosi autóbuszközlekedés iránt érdeklődő közönséget.

Ákos az ötvenedik életévét és pályafutása 30. évfordulóját országos turnéval ünnepli.

Miskolc háziezredére, a 10-es honvédekre emlékeztek a Városházán.

A busz kívülről képregényre hasonlít, belül játszóház. Júliustól járja az országot és a határon túli magyar lakta területeket, megérkezett Miskolcra, hogy bemutassa Arany János életét.

Kedvencekkel ünnepli jubileumát a Művészetek Háza. Érkezik többek közt Szulák Andrea, Bródy János, Rúzsa Magdi, Anna and the Barbies, Boban Markovic, Kiscsillag, Péterfy Bori és a Love Band, Bangó Margit, a „SUKHISVILI” Grúz Állami Népi Együttes, Recirquel Újcirkusz Társulat és a Dumaszínház.