
Több mint 40 milliárd forint külterületi utak fejlesztésére
Az összegből csaknem 900 településen dűlőutak felújítása, új mezőgazdasági utak építése valósul meg.

Az összegből csaknem 900 településen dűlőutak felújítása, új mezőgazdasági utak építése valósul meg.

z Európai Unió a fejlesztési források biztosításával nem kegyet gyakorol, hanem egy megállapodás rá eső részét teljesíti, amiért mi megnyitottuk piacainkat – mondta.

A polgármesteri hivatal jelezte: a rendőrségi statisztikák szerint a regisztrált bűncselekmények száma 3000-ről 1200-ra esett vissza a városban a kamerarendszer beüzemelése óta.

A BKV és a debreceni ITE 20-20 új dízel Mercedes-benz Conecto szóló és csuklós jármű vásárlásáról állapodott meg.

A Magyar falu program keretében pedig a művelődési ház felújítására 19,5 millió forint, a görög katolikus egyházközség közösségfejlesztő programjaira 6,1 millió forint érkezett a településre – fűzte hozzá Rétvári Bence.

A technikai részletekről közölte: a „Pénzügyi tudatosságra nevelő iskola” kiírásra azok a non-profit alapítványok és egyesületek nyújthatnak be pályázatot, amelyek alapító okiratban, illetve alapszabályban foglalt célja oktatási intézmény tevékenységének támogatása.

A termelés 98 százalékát belföldön értékesíti, a 2 százaléknyi export Csehországba, Németországba, Lengyelországba, Angliába, Grúziába irányul.

Mindhárom termék – a de minimális kerettől függően – akár 10 százalékos önerő mellett 0 százalékos kamattal vehető igénybe.

A kézbesítés elektronikussá tételével az ügyfél számára átláthatóvá, ezáltal biztonságosabbá válik a folyamat, a Posta számára pedig hatékonyabb lesz a kézbesítés.

A Kállayak „ősi fészke” Nyíregyháza szomszédságában, Nagykállóban és környékén volt.

A Gémtech Kft. 2018-ban 4,6 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 863 millió forint adózott eredményt ért el.

Jövő szeptembertől minden köznevelésben tanuló 1.-12. évfolyamos diák ingyen kapja majd a tankönyveket.