
Koronázási palástot kapott az Operaháztól a Nemzeti Múzeum
A magyar koronázási palást reprodukciójával ajándékozta meg az Operaház a Nemzeti Múzeumot. Az ereklye eredeti állapotát idéző reprodukció a dalszínház jelmezműhelyében készült.

A magyar koronázási palást reprodukciójával ajándékozta meg az Operaház a Nemzeti Múzeumot. Az ereklye eredeti állapotát idéző reprodukció a dalszínház jelmezműhelyében készült.

Az 1907 óta álló Borpalota Gyöngyös egyik meghatározó épülete. Állapota az évek során jelentősen leromlott, felújítása során most új épületszárnnyal is bővült.

Az 1232-ből származó, három hajós épület a román kori építészet csodája. A felújított bélapátfalvi templomot hamarosan a látogatók is megtekinthetik.

Hamarosan 860 milliárd forintos beruházásba kezd a MÁV-csoport azzal a céllal, hogy a felújítások eredményeként a a vonatok pontosabban járjanak.

Gyönyörű film került a mozikba, láthajuk munka közben a Notre Dame-ban dolgozó restaurátorokat, kőműveseket, ácsokat, üvegfestőket, orgonaépítőket, mérnököket.

Új fejezet kezdődik a Citadella több mint másfél évszázados történetében: 21. századi közösségi térré változik.

A felújítás ütemezett terv alapján történik, így nem lesz szükség a Francia Intézet bezárására. Programokkal továbbra is várják az érdeklődőket.

A Notre Dame tornyaiból nyílik a legcsodásabb panoráma Párizsra, ismét látogatható a két torony.

Október 1-én bezárt a népszerű budapesti fürdő átfogó renoválás miatt, nagyjából 3 évig zajlik majd a külső-beső felújítás.

Véget ért a Keleti pályaudvar 4,4 milliárdos felújítása, a megújult műszaki állapot segíti, hogy a szerelvények a jövőben késés nélkül tudjanak közlekedni.

Veszélyessé vált a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola épülete, emiatt 650 diák most online oktatásban részesül

Szünetel a teljes vonatközlekedés a Keleti pályudvaron augusztus 25-től szeptember 20-áig