
Olvasók és önkéntesek élőlánca segíti az egri könyvtár költöztetését
A nagypréposti palota az egri Kossuth Lajos utca barokk épületegyüttesének egyik nevezetes tagja.

A nagypréposti palota az egri Kossuth Lajos utca barokk épületegyüttesének egyik nevezetes tagja.

A kommüniké szerint a nyár második felében kezdődik az épület felújításának második üteme.

A letenyei közúti határátkelő a Mura-híd felújítása miatt július 31-ig még zárva van.

A szokásos nyári villamos felújítás miatt,a 4-es és 6-os vonalán buszok közlekednek.

A közlekedési konferencia résztvevői áttekintik a közlekedési rendszerekben rejlő együttműködési lehetőségeket, a gazdaságfejlesztés hatását a régió közlekedésére,

A színház társulata két, az Együd Árpád Kulturális Központban töltött évad után térhet vissza állandó játszóhelyére.

Május 26-ig zárva tart a Keleti pályaudvar karbantartás miatt, a vonatok ekkor nem érintik a Keletit, minden járat induló- és végállomása más pályaudvarokra és állomásokra kerül át.

Megnyílt a Magyar falu program pályázata, már több mint 1700 település regisztrált pályázóként, és nyolcszáz pályázati anyagot el is kezdtek feltölteni az érintettek.

Tuzson Bence közölte: a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg.

Felújították a lépcsőket, korszerűsítették a vizesblokkokat, megújították a tornaterem tetőszerkezetét,új burkolatot kapott az iskolaudvari sportpálya.

A székesfehérvári beruházást a kormány 850 millió forinttal támogatja, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban 143 millió forintot nyertek energetikai korszerűsítésekre.

A huszártorony liftjének kábeleiben keletkezett rövidzárlat állhat az egy héttel ezelőtti tűzeset hátterében, megkezdték a párizsi Notre-Dame-székesegyház leégett tetején keletkezett nyílás befedését.