
Lassie hazatér – német családi kalandfilm
Az izgalmas kalandokkal teli utazás vár rá, mely során egyetlen egy cél lebeg Lassie szeme előtt: a hazatérés.

Az izgalmas kalandokkal teli utazás vár rá, mely során egyetlen egy cél lebeg Lassie szeme előtt: a hazatérés.

A legjobb játékfilm díját elnyert Akik maradtak stábja az 5. Magyar Filmdíj gálán.

Hirtelen azok a különbségek, amelyeknek köszönhetően eddig ők voltak a tökéletes furcsa pár, egymás ellen fordítják őket, veszélybe sodorják az üzletüket…

A szervezők a beküldött pályázatok alapján választják ki az alkotótábor résztvevőit, a beválogatottak nevét várhatóan április 27-én közlik.

A színházi előadás a Trafó, az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció együttműködésében jött létre.
A szemlét kedden Szabó István új filmje, a Zárójelentés nyitja.

Magyar versenyfilm nélkül is nagy az érdeklődés a magyar film iránt a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

A Mónika nem akar a földön járni című film egy harmincas transz nő musicalbetétektől sem mentes álomszerű kálváriáját mutatja be.

Hol van az a hely, amit igazán otthonunknak mondhatunk?

Hogy próbál a Budafoki Dohnányi Zenekar és Hollerung Gábor? A karmesternek diktátornak kell lennie? Minden kérdésben magányosan dönt?

Sonic és Tom összeállnak, és akciódús kalandba keverednek, miközben átszelik a fél világot úgy, hogy üldözi őket a mániákus Dr. Robotnyik és robotszerkentyűi…

A nevek dala a holokauszton túl a barátságról, a csalódásról és a megbocsátásáról is szól. A film mentes a borzalmas jelenetektől, a nagyobb része 1986-ban játszódik.