
„A sokszínűségben érzem jól magam” – beszélgetés Rudolf Péter színművésszel
Nagyon jól tudok szemlélődni, alapjában én egy szemlélődő típus vagyok.

Nagyon jól tudok szemlélődni, alapjában én egy szemlélődő típus vagyok.

Az 1880-ban alapított The Stage brit színházi hetilapé az egyetlen színház elismerés Nagy-Britanniában, amellyel a debütáló teljesítményeket jutalmazzák, szerte a szigetországban.

Egy csikó életét követi végig a születéstől kezdve Török Zoltán Vadlovak – Hortobágyi mese című új természetfilmje.

ABBA-lemezt készít Cher a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmmusical hatására. A filmben ő is szerepel és a Fernando című dalt énekli. Most egy teljes albumot szentel a nagy ABBA-slágereknek.

George Clooney a rangsort összeállító amerikai lap, a Forbes szerint 239 millió dollárt (67 milliárd forintot) keresett a 2017. június 1-jétől kezdődő évben

Al Pacino, Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Margot Robbie, Burt Reynolds, Timothy Olyphant alakítják a főbb szerepeket a készülő Tarantino-filmben.

Bereczki Csaba Soul Exodus című dokumentumfilmje a szakmai zsűri különdíját szerezte meg, Török Ferenc 1945 című játékfilmje pedig közönségdíjat nyert a 14. Zsidó Motívumok Nemzetközi Filmfesztiválon.

Női napot tartottak a 71. cannes-i filmfesztiválon. A filmvilág 82 női alkotója vonult fel a vörös szőnyegen és kiállt a nők jogai mellett.

Elton John szerepét a Kingsmanből ismerős Taron Egerton alakítja a Rocketman című életrajzi filmben.

Eva Zaoralová, a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál korábbi művészeti igazgatója szerinr Milos Forman egyike a világ filmművészete legnagyobb rendezőinek.

Hat évtizedet felölelő, világszerte méltatott csodás életpálya elismerése. Mészáros Mártát életműdíjjal tüntetik ki Bécsben, a pénteken kezdődő Let’s CEE Filmfesztiválon. A Let’s CEE Filmfesztivál idén külön programot is szentel a magyar filmnek.

30 évnél fiatalabb magyar nemzetiségű animációs filmesek jelentkezését várja a fiatal magyar animációs filmes alkotóknak odaítélhető Dargay Attila-díjra a Jameson CineFest.