1200 forint felett a fizikai dolgozók átlagos órabére
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos órabére 1203 forint volt tavaly.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos órabére 1203 forint volt tavaly.
Az idősebbek szerepe főképp a nagyobb cégek irányításában jelentős.
Tizenöt hónappal ezelőtt a magyar és a német ipar teljesítménye elvált egymástól: a magyar kimagaslóan jól szerepel, míg a német nem.
A közlemény szerint – mint minden felújításkor – energia- és környezetbarát hűtési és világítási technológiákat építettek be az áruházakba, a vásárlást önkiszolgáló pénztárak gyorsítják.
A magyar gazdaság az első fél évben a tavalyival megegyező, kiugró mértékben, 5,1 százalékkal bővült.
Pintér Tamás, Dunaújváros ellenzéki polgármestere szerda délután kiadott közleménye szerint felvette a kapcsolatot az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjével.
Ingolstadtban már törölték is az egyik éjszakai műszakot, Neckarsulmban pedig „végzetes” a helyzet – írta a FAZ,
Az idei évtől kezdődően több globális funkciót is Budapestről lát el, ezért 10 százalékos bővülést tervez és várhatóan a jövő év elejére átlépi a félezres
Az adóhatóság szerint leggyakrabban a kereskedelemben vesznek fel rövid időre embert, de gyakori megoldás ez a vendéglátásban, és a mezőgazdaságban is.
A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához a kormány is hozzájárul.
Több ezer munkavállalónak csökkentheti a bérét Németországban a BMW járműgyártó társaság egy takarékossági program részeként – jelentették pénteken német hírportálok. A Wirtschaftswoche című lap értesülése
A fontossági listán ezek a tényezők követik a második helyen lévő fizetést, de a munka és a magánélet egyensúlya is lényeges szempont.