
Heti makronaptár – A GDP tavalyi utolsó negyedévi előzetes adata jelenik meg
A jövő heti statisztikai tájékoztatási naptárban megkülönböztetett figyelemre a bruttó hazai termék (GDP) 2021. IV. negyedévi első becslésének közlése tarthat számot.

A jövő heti statisztikai tájékoztatási naptárban megkülönböztetett figyelemre a bruttó hazai termék (GDP) 2021. IV. negyedévi első becslésének közlése tarthat számot.

A tavalyi magas infláció részben az alacsony 2020-as bázis miatt alakult ki az Egyesült Államokban, de nagy része volt benne a gazdasági fellendüléssel párhuzamosan kialakult kereslet-kínálati egyensúlytalanságoknak.

Horvátországban az üzemanyagár-stopról szóló rendelet még hétfőn megjelent és azonnal hatályba is lépett.

A növekedés az idén is folytatódik, a társaságnak már megvan az éves szerződésállománya, 2022-ben 4,5-5 milliárd forint nettó árbevételre számítanak.

Az elemző szerint Európában jelentős pluszban vannak a tőzsdék, így hozzájuk képest ma alulteljesítő volt a magyar piac.

Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

A tavaly tapasztalt gyors áremelkedés hatására a harmadik negyedévben a használt lakások ára 15, az újaké 13 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest.

A spanyol statisztikai hivatal megállapította: a spanyol bruttó hazai termék (GDP) 21 éve nem látott mértékben nőtt, 2000 óta nem érte el az 5 százalékos szintet.

A négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak a kedvezményre jogosultságuk időszakában, ha más, nem összevonás alá eső jövedelemmel nem rendelkeznek, a személyi jövedelemadó összege nullára csökkenthető.

Az ÉVOSZ adatai szerint nagyságrendileg 35 ezer lakás, új építésű ingatlan van kivitelezés alatt, ebből megközelítőleg 25 ezer készülhet el a mostani szerződésekből kiindulva.

A statisztikai hivatal szerint a modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb 1992 májusában, vagyis csaknem harminc évvel ezelőtt volt a tavaly decemberinél gyorsabb az éves brit infláció.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hozzátette, hogy az első házasoknak járó adókedvezmény sem veszhet el az adómentesség miatt.