
Nagyot ugrott az építőipari termelés októberben az euróövezetben
Az euróövezet építőipar termelése éves bázison 4,4 százalékkal nőtt októberben, május óta a legnagyobb mértékben, az Európai Unióban pedig 4,2 százalékkal.

Az euróövezet építőipar termelése éves bázison 4,4 százalékkal nőtt októberben, május óta a legnagyobb mértékben, az Európai Unióban pedig 4,2 százalékkal.

Továbbra is a fővárosban a legdrágább telekhez jutni, például a III. kerületben 65 ezer forintot kértek négyzetméterenként a családi, illetve ikerház építésre alkalmas telkekért.

Közleményükben azt írták, hogy a városi közgyűlés december 14-ei ülésén járulhat hozzá az új termelőegység létrehozásához, így jövőre és 2023-ban 100-100 ezer eurót biztosítanak a társaságnak.

Az eszközök egyebek mellett képesek a vízszivárgások azonnali észlelésére és a csőtörések előrejelzésére.

A felhívás először a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében élők számára nyílik meg.

A MÉASZ további támogatást kért a szaktárcától az energiahatékonyságot célzó gyártói beruházások ösztönzéséhez.

Új autóból 1130-at, használtból 110-et adnak el az előzetes adatok szerint, a tavalyi 1016, illetve 120 jármű után.

Az alacsony átoltottsági ráta és a szigorú intézkedések elhalasztása miatt ősszel Románia intenzív negyedik járványhullámon ment keresztül, ami negatívan befolyásolja az utolsó negyedév növekedési ütemét.

A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet szerdán azt közölte, hogy az orosz feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) az októberi 51,6 pontról novemberben 51,7 pontra emelkedett, május óta a legmagasabb szintre.

A befektetőket optimista vagy negatív irányba főleg az új vírusvariánssal kapcsolatos hírek, és a spekulációk befolyásolják.

A Duna House (DH) csoport konszolidált árbevétele 2021. harmadik negyedévében 3,8 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakához képest 72 százalékos növekedés.

A PROGmasters a partnercégei által ösztöndíjas finanszírozási formában támogatott, így a résztvevők számára díjmentes alkalmazás üzemeltető képzést indít 20 fő számára.