
Joe Biden hárommillió „jól fizető” munkahely létrehozását ígéri
Hárommillió „jól fizető” munkahely létrejozását ígérte Joe Biden azon a wilmingtoni sajtókonferencián hétfőn.

Hárommillió „jól fizető” munkahely létrejozását ígérte Joe Biden azon a wilmingtoni sajtókonferencián hétfőn.

A miniszter elmondta: az egy évvel ezelőttihez képest viszont még visszaesést mutat 4,6-4,7 százalékkal. Az újraindulás megtörtént, az elemzői várakozásokhoz képest jelentősen kisebb a visszaesés éves mértéke.

A legfrissebb adatok szerint rekordütemben nőtt a brit gazdaság teljesítménye harmadik negyedévben az ugyancsak példátlan előző negyedévi visszaesés után, de még mindig jelentősen elmarad a

Szerdától utalja az emelt összegű nyugdíjakat a Magyar Államkincstár – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán.

Kifejtette, hogy eddig minden tervszerűen alakult, noha márciusban a világjárvány kitörésekor megijedtek, de később rájöttek, nem kell felülvizsgálniuk az Apollo névre keresztelt növekedési tervüket, amelynek célja, hogy öt év alatt, 2024 végére 2,5 százalékról 5 százalékra növeljék a részesedésüket. Elmondta, hogy a továbbiakban is folytatják a beruházásokat.

Negatív az államadósok jövő évi globális hitelképességi kilátása, mivel a koronavírus-járvány hatásai és a járvány megfékezésére hozott kormányzati intézkedések olyan gazdasági, pénzügyi és társadalmi sokkot okoztak, amely 2021-ben és még később is érezteti hatását.

Londonban folytatódnak hétfőn a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.

Az OTP péntek hajnalban tette közzé tőzsdei gyorsjelentését, amelyből kiderült, hogy a pénzintézet a július-szeptemberi három hónapos időszakot 113,573 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredménnyel zárta, az idei első kilenc hónap nyeresége csoportszinten 188,171 milliárd forintot tett ki.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség az adóhatóság közlését idézve arról számolt be, hogy a január-szeptemberi időszakban az adó- és járulékcsökkentések mértéke meghaladta a kétezermilliárd jüant (311,22 milliárd dollár).

Gyengült a forint a vezető devizákhoz képest szerda reggelre a kedd estihez viszonyítva a bankközi piacon.

A kis- és középvállalatokra összpontosító Caixin/Markit-felmérés hétfőn közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a szeptemberi 53,0 pontról 53,6 pontra erősödött októberben.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árak szeptemberi alakulásáról szóló adatsort.