
Csökkentette 20 éves kilátásait a Boeing
Csökkentette 20 éves kereskedelmi kilátásait a Boeing, az amerikai repülőgépgyártó szerint 200 milliárd dollárral szűkül majd a piac.

Csökkentette 20 éves kereskedelmi kilátásait a Boeing, az amerikai repülőgépgyártó szerint 200 milliárd dollárral szűkül majd a piac.

A babaváró hitel megjelenése alapvetően rendezte át a piacot, és duplájára emelte a felújítási célra felhasználható banki forrásokat.

Az elmúlt években nagyon jelentős bérdinamika jellemezte Magyarországot, mind a bruttó, mind a nettó munkabérek komoly emelkedést mutattak, melyhez jelentősen hozzájárult a minimálbér számottevő emelkedése is. De mi lesz jövőre?

Magyarországon 3,2 millió magyar vásárol aktívan online, 30 százalékuk a 30-35 év közötti, 24 százalékuk az ötvenes korosztályból kerül ki.

Új sütőüzemet alakít ki debreceni központi telephelyén a Hajdúsági Sütödék Zrt. az okosélelmiszerek fagyasztott verzióinak gyártására.

Csütörtökön a második kiválósági díjat adta át a jegybank, az elsőt júliusban a Gránit Banknak ítélték oda kiemelkedő hitelezési aktivitásáért.

Csütörtökön, röviddel 17.30 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,18 dollárral (5,15 százalékkal) 40,12 dollárra esett.

Az építőipari cégek 60 százaléka a szakemberhiányt, 41 százaléka pedig a megrendelések hiányát tartja üzleti tevékenysége legfőbb akadályának – derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) felméréséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

A szlovén parlament kedden este elfogadta a kereskedelmi törvény módosításáról szóló javaslatot.

A GKI idei harmadik, szeptemberi előrejelzésében azt írta, a 2019. évi GDP-t feltehetőleg csak 2022-ben éri el a magyar gazdaság.

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn.

Az MTI által megkérdezett borászok arról számoltak be, hogy szinte kivétel nélkül magas cukortartalommal szüretelik a szőlőt.