
Heti makronaptár – Munkaerőpiaci, kereseti statisztika várható a jövő héten
Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatottság és munkanélküliség március-május közötti gördülő negyedéves adatait.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatottság és munkanélküliség március-május közötti gördülő negyedéves adatait.

Virág Barnabás beszélt arról is, hogy továbbra is optimisták, és a járvány utáni gazdasági felpattanásra számítanak.

A cég csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az újraindítást a magyar kötelező karantén eltörlése tette lehetővé.

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön.

Az OTP Szép-kártya legfrissebb adatai alapján aktív nyárra számíthat a hazai turisztikai és vendéglátó szektor. A kora tavaszi visszaesést követően ugyanis májusra már a tavalyi szint közelébe emelkedett a költések összege.

Piaci szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy a betakarítás, illetve a bővülő termés nyomán keletkező kínálati többlet nyomán megindulhat a zöldborsó árának csökkenése.

A legfeljebb 3 százalékos visszaesés eléréséhez arra lenne szükség, hogy az idei második félévben a magyar GDP-termelés meghaladja a tavalyit.

A Századvég szakértője az előrejelzéshez hozzáfűzte, hogy a második félév még sok bizonytalanságot tartogat.

A Praktiker webshopja is egyre népszerűbb, az online áruház 2019-ben a forgalom csaknem 10 százalékát adta.

Gulyás Gergely szerint a helyi fejlesztéseket tekintve most először jó esély van arra, hogy Debrecen a határokon átnyúló régió gazdasági, oktatási és szórakoztató központja legyen.

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama pénteken a főbb devizákkal szemben.

Budapest kiemelt területein és minden megyeszékhelyen lesz eMAG üzlet.