
Koronavírus: több lemondás a szállodákban
Több kínai csoport lemondta szállásfoglalását a koronavírus miatt – mondta az M1 aktuális csatornának csütörtökön Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Több kínai csoport lemondta szállásfoglalását a koronavírus miatt – mondta az M1 aktuális csatornának csütörtökön Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon szerdán.

Legalább egymillió látogatót várnak a 2021-es vadászati világkiállításra, melyet Budapest mellett négy vidéki helyszínen rendeznek meg jövő ősszel.

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos órabére 1203 forint volt tavaly.

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfőn, délután történelmi mélyponton is állt az euróval szemben.

A mézkészítés, mint gazdasági tevékenység önmagában nem tudja eltartani a méhészeket, ezért a magyar kormány keresetkiegészítő támogatást biztosít számukra.

Hardver startupok számára indít közös akcelerációs programot a Tungsram és a Startup Campus

A mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben is jelentős szerepet játszó növénybiztosítások díjtámogatása 5 milliárd forintot volt.

A megnyitón átadták az AGROmashEXPO és AgrárgépShow Termékfejlesztési díjait. Nagydíjban három, különdíjban pedig kilenc pályamű részesült.

Az Opten szerint az ágazati kockázatok közül kiemeli, hogy az építőipar általában nagyon érzékenyen reagál a gazdaság hullámzásaira.

A vezérigazgatók minden eddiginél pesszimistábban látják a globális növekedési kilátásokat.

A legtöbb cég, összesen 192 265 tavaly Budapesten működött, a második helyen pedig Pest megye áll 75 643-mal, ezeket Bács-Kiskun megye követte 19 007 céggel.