

Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott.

Éves összevetésben a lakossági fogyasztás 1,5 százalékkal, az állami 1,9 százalékkal nőtt a második negyedévben.

A villányi termőterület nyolcvan százalékát uraló kékszőlők közül több kedvelt, testes, karakteres vörösbort adó bordeaux-i fajtákat később kezdik szedni.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy növekszik azon települések száma, amelyek ezeket határidőben és kellő alapossággal tudják elkészíteni.

Két nemzetközi – egy amerikai és egy francia – befektetési alapkezelő gondolta úgy, hogy a GB & Partnersnek is helye van az európai kockázati tőke alapok elitjében.

Remények szerint lesznek magyar dobogósok, de azt hangsúlyozni kell, hogy a mostani WorldSkillsen rendkívül szoros verseny várható.

A benzin ára legutóbb egy hete változott, 3 forinttal csökkent, míg a gázolajé akkor nem változott.

Németh Dávid kiemelte: ez részben annak köszönhető, hogy jól teljesít a magyar gazdaság, a közelmúltban publikált adatok is azt mutatták, hogy a hazai GDP az idei második negyedévben is erőteljesen bővült.

Beneda Attila helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 32 ezer bölcsődei férőhely volt, ma mintegy 50 ezer van.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatos ellenőrzéseinek köszönhetően a munkaerő-kölcsönzés ma már egy átlátható és szigorúan szabályozott tevékenységnek számít.
Számos iparágban a piaci verseny és a szabályozói környezet közösen kényszerítik ki a digitalizációt.

A héten a vezető részvények közül a Magyar Telekom teljesített a legjobban, a részvények ára 0,48 százalékkal emelkedett, pénteken 420 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta az egymilliárd forintot.