
A K&H 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegben folyósított csokot
A K&H banknál 2016 eleje óta több mint 4500 igénylő kapott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében támogatást.

A K&H banknál 2016 eleje óta több mint 4500 igénylő kapott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében támogatást.

Szlovéniában 2013 óta csökken az államháztartási hiány, abban az évben még a bruttó hazai termék (GDP) 15 százalékát tette ki.

A hazai turizmus a foglalkoztatottak 7,3 százalékának, 324 ezer embernek biztosított megélhetést.

A Status Power Invest Kft. 85 százalékra növeli tulajdonát a Mátra Energy Holding Zrt.-ben, így kizárólagos irányítást szerez a Mátrai Erőmű felett.

Ilyen mértékű építkezés még nem volt Magyarországon. Mintegy 8500 szakemberre lesz szükség Paks II. építéséhez a kivitelezés csúcsidőszakában.

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, ennek köszönhetően naponta 1,5-3 százalékos, 2000-4000 megawattóra fogyasztáscsökkenés tapasztalható majd az átállítás utáni időszakban.

Az euró bevezetését előkészítő bizottság létrehozásáról döntött a román kormány. Legfontosabb céljuk 2007 óta az euró bevezetése.

Az Erzsébet teret beborította a hó, ezért elmarad a termelői nap Miskolcon.

Több mint hatmilliárd forintból – 1,6 milliárdos kormánytámogatással – fejleszti két telephelyét a járműelektronikai alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft.

A Takata azóta volt bajban, hogy kiderült: selejtes légzsákokat gyártottak, melyek legalább 17 ember halálát okozták.

Miskolc belvárosában létrehoztak egy paktumirodát, ahol a munkát keresők és a cégek jelentkezhetnek.

Mádon jelentették be Tokaj-Hegyalja saját fizetőeszközének hivatalos forgalomba helyezését.