Tartuffe megvolt, a másik bemutató várat magára
Meglepetéssel készült hűséges közönségének a Miskolci Nemzeti Színház. Dupla premierrel kápráztatta volna el közönségét, melyet betegség akadályozott meg.
Meglepetéssel készült hűséges közönségének a Miskolci Nemzeti Színház. Dupla premierrel kápráztatta volna el közönségét, melyet betegség akadályozott meg.
Egy vad szerelem története. Féltékenység, szenvedély, vonzalom, megcsalás és fordulatok a Miskolci Nemzeti Színház színpadán.
Gáspár Tibor: Nagyon várom, hogy mi lesz, de mint mindig, most is izgulok egy kicsit. Van bennem feszültség vajon a közönség hogyan fogadja majd az előadást?
A produkció felvételről február 13-án, szombaton este 19 órától tekinthető meg a Miskolci Nemzeti Színház stream-oldalán.
Európában elsőként tart premiert a járványhelyzet kihirdetése óta a Miskolci Nemzeti Színház június 12-én.
Díjnyertes produkciót láthatnak a nézők március 17-én, kedden 19 órától a miskolci színház előadásában. 2019-ben Görög László a Színházi Kritikusok Céhétől
Rózsa és Ibolya történetét varázsolta színpadra a Miskolci Balett. Arany János meséjéből látványos balett készült Fűzi Attila koreográfiájával, Kozma Attila rendezésében.
A Hegedűs a háztetőn című musical bemutatóját tartották pénteken este a Miskolci Nemzeti Színházban.
Dupla premiert tartottak a Miskolci Nemzeti Színházban a hétvégén. Molière vígjátékát, a Don Juant a Nagyszínházban láthatja a közönség.
Victor Hugo romantikus darabját Zsótér Sándor állította színpadra a miskolci Játékszínben. A Kossuth- és Jászai-díjas rendezőt jól ismerik a borsodi megyeszékhelyen, hiszen fiatalon rengeteget dolgozott itt.
Megtartotta idei évadzáró társulati ülést a Miskolci Nemzeti Színház.
A városnapi események után az Avasi Borangolás nevet viselő rendezvénnyel folytatódott a szórakozás.