Ég a negyedik adventi gyertya is – közel a karácsony!
Fellobbant a negyedik gyertya lángja az adventi koszorún.
Fellobbant a negyedik gyertya lángja az adventi koszorún.
Fellobbant a negyedik gyertya lángja is az adventi koszorún
Közös gyertyagyújtással és a díszkivilágítás felkapcsolásával elkezdődött az ünnepvárás Miskolcon
Tizenhárom éve hagyománnyá vált Miskolcon, hogy cserkészek hozzák el Betlehemből, a Születés Templomából azt a lángot, amellyel a városlakók jelenlétében a polgármester meggyújtja az utolsó gyertyát az adventi koszorún.
A hagyományokhoz hűen advent első vasárnapján gyertyagyújtással hívott összefogásra az Ökumenikus Segélyszervezet, amely idén korábban elindította adventi adománygyűjtését.
Gyertyagyújtás a Szent István téren – Ég az első gyertya Miskolc adventi koszorúján. Nem kellett lemondaniuk a miskolciaknak az ünnepi villamosról.
A nemzet betlehemét advent első vasárnapján, november 27-én egy ünnepi műsor keretében, 14 órakor avatják fel a Parlament szomszédságában.
Az utolsó láng fellobbanásával egy időben az Avasi kilátó is elnyerte ünnepi pompáját, és lett az ország legnagyobb karácsonyfája.
Miskolc adventi villamosát minden évben más tematika szerint díszítik fel a közlekedési vállalat dolgozói. Idén A szépség és a szörnyeteg mese szereplőivel.
2020-ban a vírushelyzet megakadályozta a hagyományos adventi ünnepségsorozatot. Most harmincnál is több szervezet fogott össze, hogy létrehozza az idei adventet.
Az OKF a temetői, otthoni tűzesetek elkerüléséért többi között azt tanácsolja, hogy a sírhely környezetéből a száraz faleveleket, elszáradt virágokat takarítsák el; a gyertyákat, mécseseket pedig úgy helyezzék el a sírnál, hogy ne legyen a közelükben semmi, ami meggyulladhat.
Aranyvasárnap, advent negyedik vasárnapján meggyújtották a szeretetet szimbolizáló gyertyát Miskolcon a belvárosi Szent István téren.