
Egy évre eltiltották Burján Csabát
A tájékoztatás kitér arra is, hogy a versenyző a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül írásban fellebbezést nyújthat be.

A tájékoztatás kitér arra is, hogy a versenyző a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül írásban fellebbezést nyújthat be.

Az 5000 méteres férfi váltók döntőjében a vk-címvédő és világcsúcstartó magyar négyes Liu Shaolin, Liu Shaoang, Burján és Krueger Cole összeállításban korcsolyázott.

A szintén olimpiai bajnok Liu fivérek ezúttal 1000 méteren versenyeztek, mindketten a kisdöntőig jutottak, ahol Liu Shaoang éppen bátyját, Liu Shaolin Sándort megelőzve futamgyőztesként zárt, így előbbi hatodik, utóbbi hetedik lett.

A 20 éves szegedi versenyző, aki egy hete 500 méteren a saját rekordját adta át a múltnak Salt Lake Cityben, ezúttal a pénteki versenynapon elért 1:28.898 perces idejével közel fél másodpercet faragott az 1:29.369 perces régi csúcson.

A váltóval olimpiai bajnok magyar versenyző ahogy a pénteki selejtezőben, úgy a negyeddöntőben is megnyerte futamát.