Koronavírus – Dél-Korea megtiltja az óceánjárók kikötését
A szöuli kormány azért hozta meg a korlátozó intézkedést, mert a ragályos kór miatt rendkívül sebezhetővé válhatnak az üdülőhajók.
A szöuli kormány azért hozta meg a korlátozó intézkedést, mert a ragályos kór miatt rendkívül sebezhetővé válhatnak az üdülőhajók.
A sérült állatok klinikai vizsgálata és az elsősegélynyújtás folyamatban van. A megmentett birkák egészségi állapotát folyamatosan nyomon követik.
A Bahart évente 400-450 millió forint fejlesztésre képes önerőből, ami kevés.
Az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap szerint Velencébe tavaly több mint ötszáz nagyhajó hajtott be, 1,5 millió turistával.
A Belgrád mellett veszteglő hadihajó állapota az elmúlt száz évben nagyon leromlott, sokáig kavicsszállító uszályként használták a Száva folyón.
A fővárosi hajóközlekedés fontos szerepe a Duna belvárosi szakaszán történő rövid távú utazás.
A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba 30 ország 300 kiállítója hozta el idei újdonságait.
Kerékpáros hegyi túrán vagy madármegfigyelő sétahajózáson vehettek részt a Felső-Tiszán a tokajiak.