
A horvát tengerpartra indít járatot a Ryanair
Júliustól hetente kétszer közvetlen járatot indít a Ryanair Budapestről a horvátországi Zárába.

Júliustól hetente kétszer közvetlen járatot indít a Ryanair Budapestről a horvátországi Zárába.

A hivatalos eredmények szerint Zoran Milanovic volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje nyerte meg a horvátországi elnökválasztást.

Az első fordulóban egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie az abszolút többséget.

A Kórógyi Általános Iskola az egyetlen magyar tannyelvű iskola Vukovár-Szerém megyében ezért nemzetpolitikai szempontból is kiemelten fontos.

A múlt hónapban az egészségügyi dolgozók sztrájkja után a kormány belegyezett abba, hogy megemeli az egészségügyi dolgozók bérét 7 százalékkal.

A 3-0-s győzelem után Horvátországnak minden esélye megvan arra, hogy kijusson a jövő évi kontinensviadalra.

Az Eb-selejtezőcsoportjában harmadik helyen álló magyar válogatott csütörtökön 20.45-től a vb-ezüstérmes horvátok vendége lesz a spliti Poljud Stadionban.

A magyar labdarúgó-válogatott öt mérkőzést követően a harmadik helyről várja a horvátországi fellépést, hátránya egy pont az éllovas házigazdákkal szemben.

Horvátországban az év elejétől szeptember végéig 51 ezer 337 új személygépkocsit adtak el, ami 2,5 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a

Az eseményen jelen volt Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, valamint Gárdos Béla, Magyarország eszéki konzulja is.

A horvát kormány engedett a szakszervezetek követelésének és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre.

A horvátok ezzel a sikerrel a lejátszott mérkőzések és a megszerzett pontok számában is beérték a csoportot vezető magyarokat.