Erősen kezdte az évet az ingatlanpiac és a jelzáloghitel piac is
A korábbi évek trendjeit vizsgálva átlagosnak mondható az év első hónapjának ingatlanpiaci aktivitása, a Duna House további élénkülésre számít.
A korábbi évek trendjeit vizsgálva átlagosnak mondható az év első hónapjának ingatlanpiaci aktivitása, a Duna House további élénkülésre számít.
A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak feltérképezésére. Idén januárban 1000 embert vontak be a reprezentatív kutatásba.
A tavaly tapasztalt gyors áremelkedés hatására a harmadik negyedévben a használt lakások ára 15, az újaké 13 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest.
Decemberben az elmúlt hónapok növekedésének eredményeként az országos lakbérindex már nagyjából elérte a járvány előtti szintet, a budapesti azonban még elmaradt attól.
A legkedvezőbb árú lakások a külső kerületekben épülnek: a XXIII. kerületben 776 ezertől, a XX. kerületben 800 ezertől, a XIX. kerületben 825 ezer forinttól érhetők el négyzetméterenként.
2022. június 30-áig lesz igényelhető a Falusi csok és a Babaváró Hitel, az Otthonfelújítási támogatás igénylésének határideje pedig december 31-én jár le.
Az elemzés szerint a panellakások népszerűségéhez alacsonyabb áruk mellett az is hozzájárul, hogy azokat a bankok is szívesen hitelezik.
A cég közleménye szerint a gyermekvállalást ösztönző kölcsön több mint két éve jelent meg a hitelpiacon, és népszerűsége azóta is töretlen.
Korábban közölt adatok szerint a Duna House csoport 2021 első három negyedévében 9,73 milliárd forint árbevételt ért el, 48 százalékkal meghaladva az előző évi azonos időszakit.
Az ingatlanforgalmazó becslése szerint 2021 decemberben az előző havinál 4 százalékkal több, 11 422 ingatlantranzakció történt.
A legnagyobb alapterülettel egy 960 négyzetméteres, gyenesdiási panzió szerepelt a cég adatbázisában, míg a legkisebb címet egy 9 négyzetméteres, angyalföldi minigarzon nyerte el.
A Duna House év végi elemzése szerint az ingatlanpiac aktivitásának 25 százaléka köthető az első otthonukat vásárlókhoz, akik jellemzően 30 évnél fiatalabbak, és 30 millió