
Több ezer budapesti üzlethelyiség áll üresen
A cikk szerint havi húszezertől több millió forintig terjedő bérleti díjakért kínálják az üres üzlethelyiségeket a fővárosban.

A cikk szerint havi húszezertől több millió forintig terjedő bérleti díjakért kínálják az üres üzlethelyiségeket a fővárosban.

Egyértelmű és erőteljes üzenetet akarunk küldeni a károsanyag-kibocsátás csökkentésére, be fogjuk tiltani a hagyományos üveg-, és acélfelhőkarcolókat.

A lakásvásárlásra, építésre vonatkozó lakossági kilátások 2008 elején voltak utoljára olyan derűlátóak, mint most. A lakásfelújításra és korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások is számottevően javultak.

Budapesten több mint 8300 kiadó lakóingatlan közül válogathatnak a fiatalok, a július második felében felkínált albérletek száma 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A magyarországi lakásárak régiós összehasonlításban most sem tekinthetők magasnak, az eddigi drágulás is inkább csak a jelentős lemaradás korrigálása volt.

Folytatódott az élénkülés a magyar ingatlanpiacon, az ingatlanok négyzetméterára és az adásvételek száma is emelkedett az első fél évben.

Az átadott lakások tavalyi 15 ezer körüli száma 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban, de még meg sem közelíti a kívánatosnak tartott, 40 ezer körüli mértéket.

Nominálisan 1,0 százalékos, reálértéken pedig 0,4 százalékos volt a lakásárak növekedése tavaly az utolsó negyedévben, ami lassulást jelez az előző negyedévi 3,8, illetve 3,6 százalékhoz képest