
Magyar multi program KKV-knak
György László kiemelte: a Magyar multi programban történő tudásátadásra egymilliárd forint, a cégek fejlesztési terveire tizenhárom milliárd forint áll rendelkezésre.

György László kiemelte: a Magyar multi programban történő tudásátadásra egymilliárd forint, a cégek fejlesztési terveire tizenhárom milliárd forint áll rendelkezésre.

A gyártók a napszemüvegek többségén elhelyezik a teljes UV védelem feliratot, függetlenül attól, hogy melyik kategóriába sorolták be a terméket.

Az Ipar 4.0 támogatási program a feldolgozóipar és az IKT szolgáltatási szektor intelligens eszközökre épülő digitalizációs átalakítását támogatja.

A cégek külpiaci terjeszkedést személyre szabott tanácsadással segítik.

Az 5G napjaink egyik legnagyobb hatású technológiai újdonsága.

A Szakképzési Díj pályázat 2018/2019. évi kiírására 28 pályázó nyújtott be projektet, és egyre több iskola érdeklődik az elismerés iránt.

A látogatók biztonsága érdekében 23 helyszínen összesen 56 eszköz használatát kellett ideiglenesen megtiltani. 18 élményeszköz esetében már pótolták a hiányosságokat, azok így újra üzemelhetnek.