„Fiatalon orvos akartam lenni”- interjú Détár Enikő színésznővel
2017-03-14
Nincs hozzászólás
Anyukám miskolci születésű és a nyarak jórészét itt töltöttem a nagyszüleimmel – avat be.
Anyukám miskolci születésű és a nyarak jórészét itt töltöttem a nagyszüleimmel – avat be.
A Várad folyóirat irodalmi szerkesztőjével Miskolcon beszélgettünk.
Népszerű férfi szoprán énekesünk nemrég tért vissza Sanghajból, ahol nagysikerű hangversenyt adott. Alig két nappal hazaérkezése után pedig már a Miskolc melletti Alsózsolcán énekelt a magyar közönségnek, mégpedig ugyanabból az alkalomból, mint Kínában.
A művésszel a Miskolci Nemzeti Színházban beszélgettem, ahol egy Wagner-darab főhőseként lép színpadra. Vona Ildikó: Az első szerep, amiben láttalak: Alfio, a Galgóczy Judit által
Az Egy éjszaka Miskolcon című gálaest kapcsán beszélgettünk.
Milyen kapcsolat fűz Miskolchoz? Barátim vannak itt. A fiatalok közül az ország legkiválóbb musicalénekesei innen indultak, hiszen Vágó Zsuzsi miskolci, és Veréb Tomi is, aki most lett országosan közismert a TV2-s szereplése kapcsán.
Sok helyen járt a világban, sokféle kultúrában élt. Mennyire tartja magát magyarnak? Nem kétséges, hogy én magyar vagyok, és mindig büszke voltam rá. Nekem ez soha nem okozott konfliktust.
Én már harmadikos koromban itt játszottam, a DVTK-ban, és hál’Istennek az osztályfőnököm is nagyon támogatott; ha edzőtáborok, meg utazások voltak, akkor mindig elengedett. Nekem egy célom volt: a legjobb futballista akartam lenni Diósgyőrben.
Soha nem akartam színésznő lenni. Gyerekkoromban nagyon „fiús” lány voltam; imádtam az autókat, mindenfélét szerelgetni, meg a kertben dolgozni. Eredetileg, 10 éves koromig kamionsofőr akartam lenni. A szobám falán nem popsztárok fotói voltak kifüggesztve, hanem autók képei.
Szerencsés vagy, mert megtaláltad magadat az éneklésben. Így van? Igen. Azt szoktam mondani: addig élek, amíg éneklek. Hogy abból a szegény családból, Vásárosnaményból, az egyszerű „betlehemi istállóból” egészen a királyságig és a királyokig eljutni, én azt hiszem, ennél nagyobb ajándék egy művésznek nincs.
A Miskolci Nemzeti Színházban beszélgettünk azután, hogy a vezetésével helyi diákok megvalósították a közösségi szavalás rekordkísérletét.
Nagyon sok mindent köszönhetek Miskolcnak, és igazából párhuzamot tudok vonni ezeknek a gyerekeknek a sorsával és a saját életemmel. Ugyanígy kezdtük mi is a Pécsi Sándor Guruló Színház Egyesületben Szép Laci bácsi kezei alatt anno, és nőttük ki magunkat. Azt gondolom, hogy az alapokat itt szereztem meg.