
„Ott sportolok, ahol lehet”– beszélgetés Halász Judit színésznővel
A gyerekek szeretik az előadásaimat. Boldogok, ha odamegyek hozzájuk, ha énekelek és velük vagyok.

A gyerekek szeretik az előadásaimat. Boldogok, ha odamegyek hozzájuk, ha énekelek és velük vagyok.

Az alkotók azzal a szándékkal alakították át a produkciót, hogy megteremtsék azt az intim és érzéki hangulatot, amelyben Cserháti munkásságának jelentős részét töltötte.

A legelején főként az intuícióra hagyatkoztunk.

A Nemzeti Színház művésze szerint a legnagyobb elismerés, ha felelősségteljes munkát bíznak rá – mondja a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Szarvas József.

A Csehov-játszásban sokáig a Sztanyiszlavszkij által elindított hagyomány volt az uralkodó.

Az embereket mindig az illúzió kergeti abba a tévhitbe: majd valamikor később jobb lesz. Aztán, amikor eljön az a bizonyos valami, kiderül, pont ugyanolyan rossz, csak más miatt.

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes.

Valamire való színész nem másból fogalmaz, hanem önmagából, a saját személyiségét használja. Alapvetően azt hiszem, bohóc alkat vagyok, csak ezt kevesen tudják.

Nincs kedvenc és nincs nemszeretem-szerep. Soha nem vágytam szerepre, arra viszont igen, hogy meglássam a nevem a következő darabban kiírva egy adott szerepre, egy adott karakterre, mert az kihívás volt.

Nagyon jól tudok szemlélődni, alapjában én egy szemlélődő típus vagyok.

Az ikertestvéremmel, Bennel mindig is társasági lények voltunk, szerettük a haverokat. Könnyen nyitottunk más kultúrák, más emberek felé.

Interjúnk a festményeiből összeállított tárlat megnyitója után készült, a miskolci Zenepalotában.