
Harmadik napja csúcsot dönt az új fertőzöttek száma Hollandiában
Ismét csúcsot döntött az egy nap alatt koronavírussal megfertőzöttek száma Hollandiában.

Ismét csúcsot döntött az egy nap alatt koronavírussal megfertőzöttek száma Hollandiában.

Minden tanár teljes összegű táppénzben részesül, aki az iskolában fertőződött meg koronavírussal.

Szigorú járványügyi előírásokkal indul el október elején a férfi és női kosárlabda NB I 2020/21-es idénye.

A halállal végződött fertőzések kétharmada a budapesti intézményekhez köthető, vagyis ezekben nem volt jó a kezelés, sőt sokszor jogszabályt sértettek.

A nemzetközi besorolás változása mellett a járványvédelmi minimum feltételeket tartalmazó 3/2017-es országos főállatorvosi határozat jelenleg is érvényes.

Hatezer oktatási intézményből eddig négy óvodában és hat iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni.

Az anyavállalatot, az AutoWallis Nyrt.-t a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A társaság részvényei a pénteki kereskedést 85,5 forinton fejezték be.

Ez a legmagasabb szám, amióta a múlt hét óta tömegessé és ingyenessé tette a tesztelést a kormány.

Az amerikai farmerek újabb egymilliárd dolláros segítséget kapnak a szövetségi kormányzattól.

Kórházban 59 koronavírusos beteget ápolnak, közülük kilencen vannak lélegeztetőgépen. Az oldal adatai szerint 7917-en vannak hatósági házi karanténban.

Törökországban szerdán több mint másfél hónap után ismét 1300 feletti értékkel, 1303-mal emelkedett a koronavírus-járvány újonnan igazolt fertőzöttjeinek napi száma.

Vigyáznunk kell, mert szeptemberre ismét elrendelhetik a korlátozásokat, ha felerősödik a járvány.