
Montréalban mutatja be új előadását a Recirquel társulata
Meghívta a produkciót a CINARS Biennálé.

Meghívta a produkciót a CINARS Biennálé.

A híres kanadai sztár hetedik alkalommal koncertezik Magyarországon

New York és Los Angeles után Torontót is meghódította a magyar mozik sikerfilmje

Évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgőt állítanak elő Magyarországon, az ország ezzel a világ 10-11. legnagyobb pezsgőgyártója.

A Magyar Örökség Hónapjává nyilvánította 2022-től minden év októberét a kanadai Ontario tartomány törvényhozása.

Románia és Kanada külügyminiszterei hétfőn Bukarestben közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben megerősítették védelmi együttműködésüket.

A kanadai Kevin Chen nyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny fődíját, a második helyen az olasz Giovanni Bertolazzi végzett, míg a harmadik a magyar Kovács

Előrehozott választásokat tartanak szeptember 20-án Kanadában. A kanadaiaknak dönteniük kell a koronavírus elleni küzdelem befejezéséről, és az újjáépítéséről.

A főkonzulátusi rendezvényen magyarországi útjukat izgatottan tervező diákok is részt vettek.

A vadárnapi futam végeredménye.

Nagy erejű tornádó söpört végig Kanada fővárosán és a környékbeli településeken, villanypóznákat szakított ki a helyükből, fákat csavart ki és tetőket tépett le.

Egy kanadai fejlesztés tonnánként 100 dollárnál kisebb összegért képes egy tonna szén-dioxidot kivonni a levegőből. Ez látványos előrelépés lenne, mivel a jelenlegi becsült ár 600 dollár körül van.