Az adventi villamos Budapesten péntektől jár
Az adventi villamos péntektől ismét jár Budapesten, azonban nem a megszokott fénydíszítéssel, hanem adventi hangulatú belső dekorációval – közölte a BKV Zrt.
Az adventi villamos péntektől ismét jár Budapesten, azonban nem a megszokott fénydíszítéssel, hanem adventi hangulatú belső dekorációval – közölte a BKV Zrt.
240 tonna tartós élelmiszert adtak össze a vásárlók a Magyar Élelmiszerbank Egyesület 17. karácsonyi adománygyűjtő akciójában.
A kétszeres Európa legszebb karácsonyi vására megnyitotta kapuit november 18-án, immár tizenkettedik alkalommal az Advent Bazilika a budapesti Szent István téren.
Idén csaknem 10 százalékkal drágulhatnak a karácsonyfák tavalyhoz képest, a kereslet háromnegyedét fedezi a belföldi termelés.
A magyar posta a csomagautomaták számát folyamatosan növeli – közölte a Magyar Posta az MTI-vel csütörtökön.
Az idén karácsonykor átlagosan 15 ezer forintot költenek játékra a magyarok az online üzletekben és 11 ezer forintot a hagyományos áruházakban.
A rendkívüli aszály, valamint a takarmány- és energiaárak drasztikus emelkedése újfajta kihívások elé állította idén a haltermelő ágazatot
A miskolci karácsonyi koncert kapcsán beszélgettünk.
A bíboros a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában úgy fogalmazott: karácsony „rádöbbent minket, hogy mi igazán fontos az életünkben, megnyitja szívünket egymás felé, képessé tesz az igazi bűnbánatra és megmutatja Isten megbocsátó irgalmát”.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken a budapesti Szent István-bazilikában mutatja be az éjféli szentmisét.
Hajdú-Bihar megye ötödik legnépesebb településén idén is sok ember karácsonyát teszi szebbé a Nánás Angyala Jótékonysági Program.
Hagyományteremtés Miskolcon. Izgalmas és vicces eseményre invitálták a karácsony szerelmeseit a Miskolci Kulturális Központ munkatársai