Az év legjobb musicalje díjat nyerte a Tesla Ázsia legnagyobb musicalfesztiválján
Tarolt a Nikola Tesla – végtelen energia című magyar produkció Dél-Koreában.
Tarolt a Nikola Tesla – végtelen energia című magyar produkció Dél-Koreában.
A zenés és prózai színház sztárjai lépnek színpadra az operettgálán.
Előtte, május 15-én és 16-án megtekintehtő Budapesten az előadás.
Február 19-től vasárnap esténként a Duna tévén kortárs magyar filmek láthatók a Nemzeti Filmintézet és az MTVA együttműködésében.
Több miskolci kötődésem is van – meséli Kautzky Armand –, hiszen laktunk ott. Gyerekkoromat töltöttem Miskolcon
Budapesten, a Mátyás-templomban ingyenes koncerttel ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját a miskolci Reményi Ede Kamarazenekar.
Szuperkoncerttel zárja idei évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar.
A Mezítláb a parkban című, világsikerű darabbal indultak.
A Nagyszínházban került sor az idei két Promenád hangversenyre.
Szépkorúaknak szervezett játékos vetélkedőt a B.A.Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és Miskolc város önkormányzata
A mai produkció azért különleges, mert itt egyedül vagyok a mesélő, a katona, az ördög – sőt még a királylány is a végén –, úgyhogy minden szereplő én vagyok.