
Amiről a kortárs ékszerek beszélnek
A sokrétű elméleti háttérrel és technikai megvalósítással dolgozó művészek munkáin keresztül a kortárs ékszertervezés hazai fejlődését is nyomon követhetjük.

A sokrétű elméleti háttérrel és technikai megvalósítással dolgozó művészek munkáin keresztül a kortárs ékszertervezés hazai fejlődését is nyomon követhetjük.

A Kárpát-medence négy régiójából kilencven diák vesz részt a hatnapos táborban.

Henye Péter festőművész kiállítása a bencés apátságromban.

A Bartos Endre bajai szobrászművész által készített bronz plakettet ebben az évben Szurcsik János Munkácsy Mihály-díjas festőművész kapta meg.

A tárlat a Tusványosi programsorozat nyitórendezvénye.

A szervező közölték: a Várkert Bazár Testőrpalotájában 2020. január 31-ig megtekinthető kiállításhoz múzeumpedagógiai és egyéb kísérőprogramok is kapcsolódnak.

Az építmény erre a gondolatkörre reflektál. Átgondolt, mély és kikristályosodott kompozíció ez, akár az egész tárlat.

Az áhítat pillanatai. A kassai Kelet Szlovákia múzeum kincseiből összeállított tárlat nyílt a Miskolci Galériában.

A most megvásárolt, rendkívül értékes alkotás Renoir késői korszakának kiemelkedő darabja.

A Kantonban született Ieoh Ming Pei 18 esztendős kora óta élt az Egyesült Államokban, kiemelkedő alkotásai szerte a világban dicsérik tehetségét.

A látogatók tájékoztatták a püspököt a gyűjtemény helyzetéről, a vele kapcsolatos elképzelésekről és további teendőkről, az idei tábor megszervezéséről és egyéb kihívásokról.

A műkereskedelem iránt érdeklődőknek a szakmai előadásokon és galériasétákon túl a becsüs órákat ajánlják a szervezők.