
Jönnek a bringás mentők, gyorsítaná a bajba jutottak elérését az OMSZ
A tesztüzem heteken belül megkezdődhet, A bringás mentőket a városok azon területein vetik be, ahonnan az átlagosnál is több a hívás.

A tesztüzem heteken belül megkezdődhet, A bringás mentőket a városok azon területein vetik be, ahonnan az átlagosnál is több a hívás.

Három hét választ el a világ egyik legnagyobb kerékpáros versenyének rajtjától, a Giro D’Italia magyar szakaszától, ahol fiatal versenyzők is rajthoz állhatnak.

Huszonnégy esztendősen visszavonul Emma White olimpiai bronzérmes, világbajnok pályakerékpáros. A cyclingnews szakportál beszámolója szerint az amerikai bringás „nagy büszkeséggel és izgatottsággal, egyúttal némi szomorúsággal a

Az új kerékpárúton elérhető Tát, majd Mogyorósbánya központja és Bajót-Péliföldszentkereszt településrészen található zarándokhely és turisztikai központ.

Az „I Bike Budapest” kerékpáros felvonulás miatt közlekedési változások lesznek ma délután a fővárosban. A résztvevők várhatóan 13 órától gyülekeznek a Margit híd budai hídfőjénél,

Egan Bernal nyerte a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyt, melyen Valter Attila a 14., Dina Márton a 100. helyen végzett összetettben. A vasárnapi záró időfutamon

Két Mecsekre tartó autóbuszon külön díj nélkül szállíthatnak kerékpárt az utasok június 5-től Pécsen – tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata az MTI-t. Mint írták, a

A kerékpározás népszerűségét tovább erősítette a koronavírus-járvány, ugyanakkor az alkatrészhiány az idén várhatóan visszafogja a magyarországi kerékpárgyártást – mondta Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és

Elkezdődik a Szegedet Bordánnyal összekötő kerékpárút hiányzó 3,7 kilométeres szakaszának építése, így a tervek szerint az év végétől a két település között végig biztonságosan közlekedhetnek

Siófokról rajtol és budapesti etappal végződik a május 12. és 16. között sorra kerülő országúti kerékpáros körverseny.

Két időfutam és hat hegyi befutós szakasz, valamint közel 47 ezer méter szintkülönbség leküzdése vár a mezőnyre az idei Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körversenyen.

Valter Attila szerint a koronavírus-járvány miatt mindennap az idő előtti befejezés fenyegeti a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyt.