A tavalyival megegyező árbevételt vár a Praktiker
A Praktiker tavaly nettó 67,88 milliárd forintos árbevételt ért el, a cég 20 áruházzal rendelkezik Magyarországon, 130 000 négyzetméternyi értékesítési területet működtet
A Praktiker tavaly nettó 67,88 milliárd forintos árbevételt ért el, a cég 20 áruházzal rendelkezik Magyarországon, 130 000 négyzetméternyi értékesítési területet működtet
Magyarországon az internetes vásárlások tranzakciószáma 43 százalékkal, az értéke pedig közel 50 százalékkal bővült az idén április-júniusban.
Az ikonikus üdítőital felélesztése egy 1,5 milliárd forintos projekt volt. A cégnél öt év megtérülési idővel számolnak.
A tájékoztatás szerint a kapacitásbővítő beruházásokat a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. saját forrásból valósítja meg.
A Glami – MTI-nek küldött keddi közleménye szerint – több mint 250 meghatározó európai divatwebáruház kínálatát egy online platformon összesítő keresőoldal.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított augusztusi árindex júliushoz viszonyítva 2 százalékkal (1,8 ponttal) 96,1 pontra, hat hónapja legmagasabb szintre nőtt.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint júliusban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,4 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbit.
Az internetes portál a koronavírus újbóli terjedésével magyarázza a mérséklődést. A kedden életbe léptetett határzár megnehezíti a magánimportot, bár – mint írták – a havi forgalom valószínűleg az áprilisi mélypont felett marad.
A rendszerváltás óta a fogyasztás jócskán csökkent, a hazai almaültetvény-terület mára 24 500 hektárra zsugorodott, eltűnt a mindent felszívó szovjet piac.
Az adóügyi államtitkár szerint az adatok biztatóak, a magyar gazdaság egyik legfontosabb mozgatórugója, a belső fogyasztás kimászik a gödörből.
Idén körülbelül 50-55 ezer tonna körül volt a hazai meggytermés, de a rossz minősége miatt a belföldi konzerviparon kívül alig maradt felvevő piaca.
Az eső miatt bajba került méhészeknek most az a legsürgősebb feladatuk, hogy vis maiort jelentsenek a Magyar Államkincstárnak.