
Kisgyőr volt a Termelői Nap díszvendége
Vidám vásári forgatag várta vasárnap az érdeklődőket a miskolci Erzsébet téren, ahol termelők és kézművesek kínálták portékáikat. A rendezvény vendégtelepülése ezúttal Kisgyőr község volt.

Vidám vásári forgatag várta vasárnap az érdeklődőket a miskolci Erzsébet téren, ahol termelők és kézművesek kínálták portékáikat. A rendezvény vendégtelepülése ezúttal Kisgyőr község volt.

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg vasárnap a Kézműves Kupát, ahol fodrászok, kozmetikusok és műkörömépítők versengtek egymással. A nemzetközi bajnokságnak a miskolci Generali Aréna adott otthont.

Hagyományos kézműves technológiával készített lábbelijével nagy sikert aratott Wiesbadenben.

Második alkalommal adott otthont Miskolc belvárosa a közfoglalkoztatási kiállításnak. A tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva idén kétnapos volt az esemény.