
Jelentősen csökkent a kínai iparvállalatok nyeresége az első negyedévben
A kínai iparvállalatok nyeresége jelentősen csökkent az év első három hónapjában.

A kínai iparvállalatok nyeresége jelentősen csökkent az év első három hónapjában.

Megszületett a hitelszerződés a Budapest-Belgrád vasútvonal létrehozására Magyarország és Kína között.

Kína 30 millió dollárt adományoz az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a koronavírus okozta világjárvány elleni küzdelem támogatására,

A kínai bruttó hazai termék (GDP) az idei év első három hónapjában első alkalommal zsugorodott azóta, hogy 1992 első negyedévében elkezdtek jelenteni Kínában a hivatalos negyedéves GDP-adatokat.

A vártnál kisebb mértékben csökkent Kína exportja márciusban, és biztatóbb behozatali adatokról számoltak be, miután az országban sikerült megfékezni az új koronavírus terjedését.

Kínából érkezett tehervonat a Rail Cargo Terminal – BILK Zrt. fővárosi székhelyén 2020. április 10-én.

Kína szárazföldi részén kedden 62 újabb embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel, közülük 59-en külföldről utaztak be.

Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak, a szállítmány szombaton érkezik meg a Kennedy repülőtérre.

Kína szárazföldi részén csütörtökön 31 újabb, a betegség tüneteit produkáló fertőzöttet regisztráltak, közülük 29-en külföldről érkeztek.

Enyhe növekedést produkált a kínai feldolgozóipar teljesítménye márciusban az új koronavírus-járvány belföldi visszaszorítását követően.

Az eladott járművek számát nézve Kína a listavezető, ott csaknem 1,2 millió e-autót vásároltak tavaly.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben ismertette egyebek mellett az egészségügyi kapacitásokat. Ott is jelezte, eszközöket beszerezni Keleten lehet.