
Júliusban ismét templomi koncertsorozat Székesfehérváron
A koncertsorozat nyitó előadása július 4-én lesz a ciszterci templomban.

A koncertsorozat nyitó előadása július 4-én lesz a ciszterci templomban.

A hagyományos díszelőadást június 24-én tartják, a Maros Művészegyüttes, a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Kisvárdai Várszínház közös produkciójában

Fontos, hogy a vásári, értéktelen és az alpári helyett a míves, az ünnepi, a szakrálishoz közelítő és a lelkünket felemelő eseményeknek adjunk teret.

Szabadságkoncert Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulóján.

Koncert miatt kell forgalomkorlátozásra számítani a Hősök tere környékén.

Az alkotók azzal a szándékkal alakították át a produkciót, hogy megteremtsék azt az intim és érzéki hangulatot, amelyben Cserháti munkásságának jelentős részét töltötte.

Zongorázni nem a szüleitől tanult ugyan, de a zongoraművész-házaspár, Klukon Edit és Ránki Dezső fiaként egész életét átitatta a zene.

40 év változatlan felállással. Karthago ismét koncertet ad, a Sportarénában mintegy két és fél órát játszik a zenekar.

Emanuel Gat egy erősen zenei fókuszú előadással lepi meg a hazai közönséget a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

A 2019-es mezőnyt a Follow the Flow, Koszi Janka, a New Level Empire, a Nomad, a Stolen Beat, a Useme, a USNK és a The Bluebay Foxes alkotja.

A koncerten várható a Naturally 7 korábbi sikerszámainak figyelemre méltó feldolgozása is. Repertoárjukban olyan világhírű slágereknek is szerepelnek, mint Phil Collins „Feel It (In The Air Tonight)” című száma, vagy a Coldplay emlékezetes „Fix You” című dala, egészen a „Wall Of Sound” című saját szerzeményükig.

Az ikertestvéremmel, Bennel mindig is társasági lények voltunk, szerettük a haverokat. Könnyen nyitottunk más kultúrák, más emberek felé.