
Olaszországban június 3-tól feloldják a tartományok közötti utazási korlátozást
Roberto Speranza hangsúlyozta, hogy semmi nem indokolja a tartományi határok megnyitásának további halasztását.

Roberto Speranza hangsúlyozta, hogy semmi nem indokolja a tartományi határok megnyitásának további halasztását.

A felnőttképzésben is enyhültek a korlátozások, így lehetőség nyílik a személyes órák megtartására, és modulzáró, valamint szakmai vizsgák megszervezésére.

Az Otthon Centrum hálózatában nyilvántartott tranzakciók száma növekvő tendenciát mutat két héttel a korlátozások lazítása után.

Mától Budapesten is megszűnik a kijárási korlátozás, de egyes védelmi óvintézkedések továbbra is megmaradnak.

A hétvégén a Margitsziget és a Hajógyári-sziget megnyitása mellett a pesti alsó rakpartot is lezárják az autók elől és átadják a gyalogos-kerékpáros forgalomnak.

Szauer Judit, a Balatoni Gasztrotérkép ötletgazdája azt mondta nekünk, a tartalékok hiányában nehéz gazdasági helyzetben találták magukat a vendéglátóipari egységek.

A menedzsment a kereslet visszaesésének első jeleit követően átfogó intézkedéscsomagot vezetett be a kihasználatlan járműveket azonnal visszarendelték és leállították.

A lassú fellendülés és a várhatóan szeptemberig elhúzódó különféle európai utazási korlátozások miatt ősznél korábban nem nyitják majd ki a párizsi Orly-repteret.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban ismertette a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésére vonatkozó terv első ütemét.

A 7,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművek péntektől csak a Hegyeshalom-Nickelsdorf autópálya határátlépési pontot használhatják Győr-Moson-Sopron megyében.

Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások.

47 napos zárva tartást követően, a szigorú óvintézkedéseket betartva újra megnyitja kapuit az IKEA.