Szigorításokat vezettek be Pekingben.
Brit és lengyel katonák, valamint francia tűzoltók együttesen dolgoznak a doveri kikötőben rekedt kamionsofőrök és utasaik koronavírus tesztelésében.
A koalíciós kormány azt kérte a parlamenttől, hogy a december 23-án lejáró szükségállapotot 30 nappal hosszabbítsák meg.
December 24-én, szenteste napján is ugyanúgy fertőz a koronavírus, mint más napon, ezért ekkor is figyelni kell egymásra, az idősekre és a krónikus betegekre – hangsúlyozta a kormányszóvivő.
A nyári hónapok erőteljes javulása után ősszel megtört az emelkedő dinamika és érzékelhető csökkenésre váltott a Gfk fogyasztói hangulatindexe.
Öt nap alatt közel 37 százalékkal esett vissza az igazolt fertőzöttek napi száma.
A tömeges mozgás elkerülésére a hétvégétől szigorú ellenőrzést vezetnek be a repülőtereken, vasútállomásokon, valamint a vásárlóutcákban is, december 24-től pedig Olaszország teljes lezárása várható egészen január 3-áig.
A debreceni repülőtéren első alkalommal biztosítottak PCR-alapú Covid-19 tesztelést csütörtökön, a Wizz Air járatával Eindhovenből érkező utasoknak
A spanyol tartományok saját hatáskörben szigoríthatnak az ünnepi időszakra vonatkozó központi intézkedéseken.
81 éves korában koronavírus-fertőzés szövődmények következtében elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas szaxofonos, zeneszerző, a Bergendy együttes alapítója.
Hétfőtől az eddigi két hét helyett csak tíz napot kell karanténban tölteniük azoknak, akik külföldről utaznak az Egyesült Királyságba.
Bajorország után egy újabb német tartományban, Szászországban is megszigorítják a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozásokat.