
Budapesti tenisztorna – Stan Wawrinka is pályára lép
A Hungarian Open szervezőbizottsága folyamatosan figyeli a koronavírus-helyzetet, és a hazai közegészségügyi szervek ajánlásainak megfelelően cselekszik.

A Hungarian Open szervezőbizottsága folyamatosan figyeli a koronavírus-helyzetet, és a hazai közegészségügyi szervek ajánlásainak megfelelően cselekszik.

Öt amerikai republikánus politikus önkéntesen karanténba helyezte magát, mert részt vett a legnagyobb amerikai konzervatív mozgalom, a CPAC konferenciáján.

A járvány összes fertőzötteinek száma Kína szárazföldi részén hétfő éjfélig 80 754-re, a halálos áldozatoké pedig 3136-ra emelkedett.

Több mint nyolcmilliárd forintot különít el a kormány a koronavírus elleni védekezésre.

Szerdától március 22-ig felfüggesztik a tanítást valamennyi romániai óvodában és iskolában.

Ötvenhat új esettel 322-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Hollandiában.

A francia jegybank hétfői előrejelzése szerint az új koronavírus miatti intézkedések következményeként a gazdasági növekedés 2020 első negyedévében nem fogja meghaladni a 0,1 százalékot Franciaországban,

Az új koronavírus okozta járvány terjedése miatt egész Olaszországra kiterjesztik a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket.

Raed Arafat hangsúlyozta, az egészséges embereken nem végeznek koronavírus-tesztet, és arról, hogy valaki nem fertőzött, nem adnak ki igazolást.

Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében.

Meghalt Nagy-Britanniában egy beteg, akit az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegséggel kezeltek.

A csoporthoz a névadó Lufthansa mellett az Austrian Airlines, a Swiss és az Edelweiss Air légitársaság, valamint az Eurowings és a Brussels Airlines légitársaság tartozik.