
BKK: marad a sűrű közlekedési rend a belvárost elérő fő vonalakon
Marad a sűrű közlekedési rend a belvárost elérő fő vonalakon, máshol a nyári menetendre áll át a Budapesti Közlekedési Központ hétfőtől (BKK).

Marad a sűrű közlekedési rend a belvárost elérő fő vonalakon, máshol a nyári menetendre áll át a Budapesti Közlekedési Központ hétfőtől (BKK).

2010 óta ötszáz kilométer autópálya, autóút épült meg és hatezer kilométernyi út újult meg, míg 2010-ben három országhatár volt elérhető négysávos úton, ma már 6.

A cég csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az újraindítást a magyar kötelező karantén eltörlése tette lehetővé.

A közlemény szerint az újranyitási akció keretében minden utas gyermekjeggyel veheti igénybe a 150. évfordulóját ünneplő közlekedési eszközt.

A forgalomkorlátozás időtartama a hatályos szabályozás szerint július-augusztusban meghosszabbodik.

Az omlások során kb. 800 köbméternyi, 10-50 centiméteres darabokból álló kőtörmelék került a vasúti pályára.

A változásokról részletesen a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok.

Átépítik a fővárosi Bosnyák téren a villamoskocsiszín előtti vágányhálózatot, ezért augusztus közepéig változik a villamosközlekedés a környéken.

A Volánbusznál nem bocsátottak el senkit sem a járvány miatt, sőt a cég növelte dolgozóinak létszámát.

Elindul mától a MÁV-Start előszezoni menetrendje.

Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg belföldi fuvarozási feladataikat.

Az elektromos járművek igen halk közlekedési eszközök, így különösen veszélyesek lehetnek a gyalogos közlekedésre nézve.